A szálláshely
Elhelyezkedés
A PÁVA Apartmanok a fürdő főbejáratától 650 méterre, a hátsó bejárattól 350 méterre, vagyis egy igazán kellemes séta távolságra helyezkednek el egy zárt, üdülőházas területen.
Az apartmanok hátsó ablaka a csodálatos Belső-tóra néz, ahová könnyedén ki is lehet sétálni.
Parkolás, be- és kijelentkezés
A parkolás a telken belül biztosított és ingyenes.
Érkezéskor és távozáskor az apartman elé lehet állni a kényelmesebb és gyorsabb ki-, illetve bepakolás érdekében, majd az utcafronti kerítés előtti parkolóhelyek valamelyikét lehet elfoglalni.
A szálláshelyet rend szerint 15 órától lehet átvenni, de – foglaltságtól függően és előzetes egyeztetés alapján – korábbi érkezés is lehetséges. A távozási napon 10 óráig szükséges elhagyni az apartmant
Komfort
A vendégek kényelmét Naturtex Home Aloe Vera párnák és paplanok, komfortérzetüket pedig szállodai minőségű ágyneműhuzatok és fürdőtörölközők biztosítják. A textíliák higiéniájáról és frissességéről ipari mosoda gondoskodik.
A kikapcsolódáshoz szatellit televízió és ingyenes WIFI hozzáférés járul hozzá.
A konyhában igényes étkészlet, evőeszközök, edénykészlet, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, 2 platnis elektromos főzőlap, vízforraló, kenyérpirító, elektromos (filteres) és kotyogós kávéfőző áll rendelkezésre.
Az állandó bekészítés része az őrölt kávé, kristálycukor, édesítőszer, tea, só, bors; továbbá papírzsebkendő, szalvéta, konyhai papírtörlő, alufólia, folpack.
A hűtő-fűtő klíma enyhülést ad a nyári melegben, a hűvösebb napokon pedig kellemes hőmérsékletet varázsol. A nagy hidegben elektromos padlófűtés is hozzájárul az apartman melegéhez.
Mindkét nappaliban bluetooth hangszórós mennyezeti lámpa várja, hogy felcsendülhessen belőle egy kedvenc dal. A távirányító segítségével szabályozható a fényerő, valamint a színhőmérséklet, továbbá többszínű hangulat-, illetve éjjeli fény is bekapcsolható. A Superior apartman hálójában szintén szabályozható fényerejű és színhőmérsékletű, távirányítós mennyezeti lámpa teremt kényelmet.
Apartmanok
SUPERIOR APARTMAN
A nagyobb, baloldali apartman 4 személy fogadására alkalmas.
A lakrész rendelkezik egy különálló hálószobával (melyben egy 160×200-as franciaágy kapott helyet), továbbá egy sarokkanapés nappalival, melyhez egy pengefallal elválasztott hálófülke tartozik (140×200-as franciaággyal), valamint konyhával és fürdőszobával, illetve saját terasszal.
STUDIO APARTMAN
A kisebb, jobboldali apartman 3 személy fogadására alkalmas.
A lakrészt egyterű nappali és hálótér (160×200-as franciaággyal és 140×200-as ággyá nyitható sarokkanapéval), valamint külön nyíló konyha és fürdőszoba, illetve saját terasz alkotja.
